Fákat ültettünk a Föld napján

Több mint 20 fát ültetettünk el Budaörs különböző helyszínein a Föld napja alkalmából. A Föld Napja Alapítvány “Fákat a Földnek” című felhívására az első két fát április 22-én délelőtt 10 órakor az Árok utcai Szabadidőparkban ültette el az önkormányzat Wittinghoff Tamás polgármester részvételével, majd 10.30-kor a Kesjár Csaba Általános Iskolánál az elöregedett fűzfa pótlásával, 11.00 órakor pedig a Kálvária utcában folytatódott az akció, ahol Kálóczi Imre alpolgármester segédkezett. A Városi Ifjúsági Klubban a Fillari-Team csapata ültette el az Ifjúság Fáját a X. Budaörsi Kerékpáros Felvonulás nyitányaként.




A Fákat a Földnek felhívás célja, hogy 2020-ra, az 50. Föld napjára 7,8 milliárd fát ültessünk világszerte. Egy ember egy fát – mert addigra legalább 7,8 milliárdan élünk a Földön. Magyarországon a budaörsi székhelyű Föld Napja Alapítvány az akció kezdeményezője, az első két fát Budaörsön, az Árok utcai Szabadidőparkban ültették el, Budaörs Város Önkormányzatával közösen. Az akcióhoz fák felajánlásával a Budaörsi Gazdakör is csatlakozott.

Az Árok utcai faültetést Wittinghoff Tamás polgármester nyitotta meg, aki felidézte John Lennon 1969-es akcióját: makkokat küldött a világ számos vezető politikusának, azzal a kéréssel, hogy ültessék el, had nőjön belőle tölgyfa.

Ugyanebben az évben, 1969 történt az is, hogy az Unesco San Franciscoi konferenciáján John McConnel felvetette, hogy minden év tavaszán tartsák meg a Föld Napját. Az ötletnek sok követője akadt, így már 1970-től világszerte különböző akciókkal próbálják ráirányítani a figyelmet a környezet megóvásának fontosságára ezen a napon.

A Föld Napja Alapítvány “Fákat a Földnek” akciójához nem véletlenül csatlakozott azonnal az önkormányzat is, hiszen nálunk komoly előzményei vannak a környezet-tudatosságnak és alapelvnek tekintjük a fenntartható fejlődés biztosítását - fogalmazott Wittinghoff Tamás. Nem véletlenül fordítunk rengeteg pénzt és energiát a természeti környezetünk megóvására, a szelektív hulladékgyűjtésre, alternatív energiaforrásokra, vagy éppen kerékpárutak építésére - tette hozzá a polgármester.

Miközben mindannyian tapasztaljuk, hogy egyre drasztikusabban jelez vissza a természet, elég csak a globális felmelegedésre gondolni. A Föld napja mégis inkább arról szól, hogy mit tehetünk mi magunk az saját országunkban, a saját városunkban, a személyes környezetünkben.

Bár jól tudjuk, hogy a legnagyobb veszély az Amazonas menti őserdők fáit fenyegetik, bizony jó tudni, hogy manapság a hazai fák sincsenek túlságosan nagy biztonságban - fogalmazott a polgármester.

Elég a József nádor téri fapusztításra gondolni, a Városligeti tervekre, vagy éppen a napokban bejelentett Római parti őrületre, ahol a jelenlegi elképzelések szerint 1000-1500 fát vágnának ki egy mobilgát megépítése miatt.

Érdemes lenne nekik megfontolni Erick van Egeraat világhírű holland építész tanácsait, aki nemrégiben így fogalmazott:
„Értsék meg, zöldfelületet a legnehezebb építeni. Minden épület jobbá lesz, ha van mellette egy öreg fa. Egy vadonatúj épület egy 1 méteres fával szegényes, mindegy milyen jól van megtervezve. Csak akkor kezdik az emberek komolyan venni a házat, amikor a fa elkezd növekedni. A parkot és a fák korát nem lehet annyival elintézni, hogy, "én építész vagyok, nem fákat csinálok". A városi élet minősége ezeken múlik, talán még jobban is, mint az épületek minőségén.”
Én azt hiszem tökéletesen tisztában vannak ezzel mindazok, akik a mai faültetési akcióban tevékenyen részt vesznek. Ezek, a nem is olyan apró gesztusok adnak a Földünknek is reményt - zárta beszédét az Árok utcánál Wittinghoff Tamás.


A faültetési akció ezt követően a Kesjár Csaba Általános Iskolában folytatódott, ahol egy veszélyessé vált, kiöregedett fűzfát korábban ki kellett vágni. Az iskola diákjai valósággal megsiratták kedvenc fájukat, de ezen túlmenően még arról is gondoskodtak, hogy valamilyen módon tovább éljen a növény. Sokan vittek haza egy-egy ágat, amit gyökereztetés után elültettek saját kertjükben, telkükön. A Föld napi rendezvényen egy előnevelt fűzfát ültettek el a résztvevők a régi helyett. Az ültetésben a diákok is segédkeztek, sőt kiállítással is készültek az iskola aulájában.

A Kálvária utcában Kálóczi Imre alpolgármester segédkezett a fák elültetésében, majd a BTG Kft. közreműködésével még több mint egy tucat fát ültettek el a városban.

A Városi Ifjúsági Klubban a Fillari-Team ültetett el egy fát a Föld napján, mégpedig egy tulipánfát, amelyet az Ifjúság fájának neveztek el.

 

Forrás: Budaörs.hu