Megújult a Lévai utcai rendelő

Befejeződött a Lévai utcai orvosi rendelő és védőnői szolgálat felújítása, ahol gyermekbarát bútorzatok, játszósarok és teljesen megújult, akadálymentes környezet fogadja a gyermekes családokat. A beruházásra 70,94 millió forint támogatást nyert Budaörs, amit az önkormányzat további több mint 25 millió forinttal egészített ki.




Az önkormányzati tulajdonú rendelőt 2018. október 30-án adták át hivatalosan az orvosoknak, védőnőknek, ill. a beteg és egészséges gyerekeknek, családoknak. Az intézményben megújultak a belső terek, az elavult csempék helyett vidám, színes burkolattal borították be a falakat és a padlózatot, sőt falmatricákat is elhelyeztek, valamint kicserélték a beépített rendszereket. A mintegy 220 négyzetméteres orvosi rendelő és védőnői szolgálat helyiségei akadálymentessé váltak, és a felújítás során szigetelést kapott a padlózat és a homlokzati falak.

 

A beruházás során gyermekbarát belsőépítészeti megoldásokat alkalmaztak, modern egészségügyi eszközöket és új beteghívó rendszert szereltek fel, kiépítették a légkondicionálást, az orvosok és védőnők új laptopokat, és programokat kaptak, valamint családbarát funkciók is létrejöttek, így például játszósarokkal is gazdagodott a rendelő. A projekt részeként egészséges életmódra és prevencióra irányuló szemléletformáló programok is megvalósulnak.

 

A fejlesztéshez 70,94 millió forintos támogatást nyert 2017-ben az önkormányzat a „Lévai utcai orvosi rendelő fejlesztése Budaörsön” címmel benyújtott pályázatával a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. A pénz forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014–2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014–2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás volt, a Pest megyei fejlesztések előirányzatból.

 

 

 


2018-12-03 14:45